Ennyit gyűjtöttünk 2014-ben!

Adó 1% felajánlások lehetséges összege a közreműködésünkkel:

68997500 Ft*

*a 2013. évi átlagos felajánlások összege és az oldalunkon elküldött 1%-os nyilatkozatok alapján kalkulálva.

2013-ban 52,035,500 Ft - Köszönjük!

Hírlevél feliratkozás





     

Az adó egy százalék felhasználásának módja

Az adó 1% felhasználásának módja

Az adó 1%-ának felajánlásakor évente hatalmas összegekről van szó, a szinte végtelen számú támogatható szervezet sokakat elbizonytalaníthat, hogy vajon tényleg jó helyre kerül-e a felajánlásuk. A visszaéléseket elkerülendő az 1% nyújtotta támogatásokat meghatározott célra lehet felhasználni és erről részletes beszámolót kell benyújtani az adott szervezetnek.

Az egy százalékos felajánlásokból összegyűlt összeg tulajdonképpen költségvetési támogatásnak minősül. Ennek értelmében a kedvezményezett csak és kizárólag közcélú tevékenységének megfelelő célra használhatja fel a támogatást, a felhasználást pedig az adóhatóság jogosult ellenőrizni. Amennyiben a támogatásban részesített szervezet az alapító okiratában, alapszabályában alaptevékenységként meghatározott közhasznú tevékenység megvalósítására fordítja, úgy a felhasználás megfelelőnek tekinthető. Ha azonban az adóhatóság úgy találja, hogy a felhasználás módja nem tett eleget a közcélú tevékenységnek, rendelkezhet az összeg visszafizetéséről. Az adó 1%-ról szóló 1996. évi CXXVI. törvény továbbá előírja, hogy az összeg felhasználására vonatkozó adatokat az átutalást követő naptári év 31. napjáig az állami adóhatóság részére elektronikus úton meg kell küldenie a kedvezményezettnek. A beszámolónak tartalmaznia kell a cél szerinti és működési költségeket összegszerűen meghatározva.

Előfordulhat, hogy az adott szervezet nem használja fel azonnal a kapott támogatást, ebben az esetben lehetősége van tartalékolásra. Az átutalt összeget viszont nem lehet három évnél tovább tartalékolni és az adóhatóság részére elektronikus úton megküldött beszámolónak tartalmaznia kell a tartalékolás célját, időtartamát és összegét. Az adatszolgáltatás elmulasztása esetén az adóhatóság kizárja a kedvezményezettet a következő évben a felajánlásokból történő részesedésből.

A 187 támogatható egyház mellett több mint 31 ezer civil szervezet közül választhatjuk ki azt az egyet, amelyiknek az aktuális adózási évben felajánljuk adónk 1%-át. A szervezetek szinte végtelen sora miatt, tevékenységüket is nehézkes lenne felsorolni, ezért hoztuk létre az oldalunkat, hogy könnyen és gyorsan tudjanak keresni akár tevékenységre, helyre vagy egyéb szempontok alapján kívánják felajánlani adójukat. Általában az adó 1%  felhasználásról legegyszerűbben a kiválasztott szervezetünk honlapján, vagy egyéb kommunikációs csatornáján tájékozódhatunk. Akárcsak az adóhatóságot, a felajánlókat is tájékoztatja kiválasztott szervezetünk, tételes beszámolót olvashatunk a megfelelő helyen.

A nyilvánosság megléte miatt nem kell félnünk, hogy az egy százalékunk rossz helyre kerül, a mindenki számára hozzáférhető beszámolóknak köszönhetően „ellenőrizhetjük” a kedvezményezettünket. Látszólag csak apróságokra fordítják felajánlásainkat, de a gyakorlatban pár doboz kréta egy iskolának óriási segítség, mint ahogy 5-6 facsemete is megváltoztathatja egy utca képét és az ott lakók kedélyállapotát. Felesleges tehát attól félnünk, hogy egy nonprofit szervezet visszaél az 1%-unkkal, ráadásul a felajánlás nekünk egy fillérünkbe sem kerül, míg másoknak sokat segíthetünk vele.

     
#fc3424 #5835a1 #1975f2 #9ada4e #a9f9a7 #1d3eff