Skip to content

  • Increase font size
  • Decrease font size
  • Default font size

A TéT Alapítvány története

 

A Tudományos és Technológiai Alapítványt 1994-ben alapította a Külügyminisztérium azzal a céllal, hogy a szervezet segítse a hazai K+F intézmények és szakemberek nemzetközi tudományos és technológiai együttműködését, elsősorban a Magyar-Amerikai TéT Közös Alap keretében. Az Alapítvány 1999. óta közhasznú szervezetként működik.

A Külügyminisztérium megbízásából az Alapítvány jelentős szerepet töltött be a magyar-amerikai kormányközi tudományos és technológiai (TéT) egyezmény végrehajtásában 1989 -2003 között, ahol az Alapítvány volt felelős a Magyar-Amerikai TéT Közös Alap teljes pályázati rendszerének menedzsmentjéért (mintegy 250 kutatási projekt, 100 tudományos rendezvény, 200 kutatócsere).

1996 óta az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal (OMFB), a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Irodával (KPI), majd az NKTH-val kötött szerződés alapján az Alapítvány végzi a kétoldalú kormányközi tudományos és technológiai egyezmények keretében jóváhagyott projektek (kb. évi 650 db) gyakorlati ügyintézését. >>bővebben

A NATO Tudományos Ösztöndíjas Program magyar Nemzeti Adminisztrátora megbízásából az Alapítvány végezte a NATO tudományos ösztöndíjak kezelését 2001-2004 között.

Az Alapítvány 1999 – 2007 között tagja volt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) által támogatott EU Keretprogram kapcsolati iroda hálózatnak. Tevékenysége 2002 és 2005 között a budapesti és közép-magyarországi régióra terjedt ki, különös tekintettel a Keretprogramok Életminőség, Környezetvédelem, Emberi erőforrás fejlesztés, valamint Kis- és középvállalkozási (KKV) akciók tematikus területeire. 2005-2007 között az Alapítvány a 6. Keretprogram „Élelmiszerminőség és -biztonság” tématerületén a Nemzeti Kapcsolattartó (NCP) támogató irodájaként működött.

Az Alapítvány többször nyert el hazai támogatást arra, hogy a magyar kis- és középvállalkozásokat felkészítse az európai kutatási programokban való sikeres részvételre.

Az Alapítvány aktív résztvevője az EU Kutatási Keretprogramjainak (KP). Az 5. KP során koordinátora volt a HEURORA projektnek (2000-2001) és hat projektben volt partner. A 6. KP-ban 5 projektet koordinált (Enwise Ethics, TrainNet Future, Hungary for FP6, WS DEBATE, UNICAFE) és 18 további projektben volt partner az alábbi tématerületeken: élettudományok, környezetvédelem és fenntartható energia, kutatói mobilitás, nők és tudomány, KKV-k bekapcsolása a Keretprogramokba. A 7. keretprogramban jelenleg 11 projektben vesz részt, melyek közül egyben koordinátori szerepet tölt be. Emellett részt vett néhány Lifelong Learning és INTERREG projektben, és több tendert nyert el az Európai Bizottság Kutatási Főigazgatóságától.

Az EU Kutatási és Technológiafejlesztési Kapcsolati Iroda létrehozására alakult konzorcium megbízásából az Alapítvány látta el a Brüsszeli Magyar EU Kutatási és Technológiafejlesztési Kapcsolati Iroda (HunOR) működtetéséhez kapcsolódó adminisztratív és pénzügyi feladatokat 1999 és 2003 között.

Az elmúlt 3 évben az Alapítvány 34 tréninget, 14 nemzetközi konferenciát, 17 információs napot és 3 partnerösszehozó rendezvényt szervezett, elsősorban EU-s projektjei keretében.

Az Alapítvány működését 10 tagú kuratórium irányítja, melyben a K+F szférában fontos szerepet játszó minisztériumok és intézmények képviselői kaptak helyet (EM, FVM, KHEM, KÜM, KvVM, MTA, NFGM, NKTH).
Gazdálkodását 3 tagú Felügyelő Bizottság ellenőrzi.

A TéT Alapítvány jelenleg tizenöt felsőfokú végzettségű és több nyelvet magas szinten beszélő állandó munkatárssal látja el napi feladatait. A munkatársak különböző szakmai területeket képviselnek és számos nyelven beszélnek (angol, finn, francia, lengyel, norvég, német, olasz, orosz, román, spanyol, svéd). A munkatársak széleskörű tapasztalattal és gyakorlattal rendelkeznek a nemzetközi együttműködési projektek adminisztratív és pénzügyi menedzsmentje területén.
 
 


A TéT Alapítvány kuratóriuma



Elnök:


dr. Bakonyi Péter
MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet


Elnökhelyettes:


dr. Takács István
Külügyminisztérium





Tagok:


Kleinheincz Ferenc dr. Mandl József
Egészségügyi Minisztérium

dr. Marton István
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
dr. Molnár Sándor
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium

dr. Kelecsényi Sugárka
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
dr. Szűcs Lajos
Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium

dr. Zilahy Péter
Magyar Tudományos Akadémia
Kovács Ildikó 
Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 



A TéT Alapítvány felügyelőbizottsága:

dr. Rudnay Gyula
dr. Lábó Gábor
dr. Tóth László




Módosítás dátuma: 2010. május 13. csütörtök, 19:58
 

Eseménynaptár

július 2010
H K SZ CS P SZ V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Friss események