Ennyit gyűjtöttünk 2014-ben!

Adó 1% felajánlások lehetséges összege a közreműködésünkkel:

68997500 Ft*

*a 2013. évi átlagos felajánlások összege és az oldalunkon elküldött 1%-os nyilatkozatok alapján kalkulálva.

2013-ban 52,035,500 Ft - Köszönjük!

Hírlevél feliratkozás





     

A gyógyszer neve: nevetés

2013. január 29, kedd

Jaj de jó, hogy megjöttek, Gergő már nagyon odavan. És kéri, jaj, nagyon kéri, hogy őt látogassák meg először! – kiáltja a nővér már a folyosó végéről. Futva közeledik a bohócdoktorokhoz. Dr. Hopplá és dr. Kukucska egy percet sem késlekedik. Trombitával, luftballonnal, piros orral felszerelkezve elindulnak a kisfiú kórterme felé.

Gergő arca – amint meglátja a két bohócot – egyből felderül. Abbahagyja a hüppögést, és nagy boldogan rohan a két ismerős felé. Percek múlva már el is feledkezik a külvilágról. Elfeledkezik a kórteremről, a nővérekről, a fehérre festett vaságyról, gyógyszerekről és a betegségről. Most csak a bohócok léteznek. A játék és a nevetés.

A varázslat abban a pillanatban, hogy a két fura doktor belép az ajtón, elkezdődik. A pirosorr-vizit buborékfújással indul. Jön dr. Kukucska kártyatrükkje, előkerül a táskából a bűzborz, a kukaclufi végigszáguld az ágy mellett, majd a mosdókagylóban landol. Gergő is kap egy saját piros krumplit az orrára, boldogan hordja is. Ki tudja, hányadik orr ez a gyűjteményében! Régóta van bent a gyerekklinikán. Mikor először találkozott a bohócokkal, félt egy kicsit. Nem tudta mire vélni, hogy megjelent ez a két harsogó figura a szobában. De nem kellett sok idő, és megszerette őket.

Bohócok a legjobb barátai
Ma már külön számon tartja a csütörtök délutánokat, és déltől kezdve tűkön ülve várja vidám barátait. A nővérek szerint kettő előtt már alig lehet bírni vele. Percenként megkérdezi, hogy mikor jönnek már a bohócok, percenként kiszökik a folyosóra, hogy körbenézzen. Ma állítólag már reggel elkezdődött a bohócvárás. Kérdezősködés, leskelődés, sírás, hogy mikor jönnek már. Ezért kellett az egyik nővérnek a piros orrú doktorokat megsürgetnie. De most, hogy itt vannak, Gergő sugárzik a boldogságtól. – Még, még! – kiabálja minden játék végén, de azt is tudja, hogy lassan az utolsó móka következik. Az elbújós. Dr. Hopplá már el is tűnik az ajtó mögött. Dr. Kukucska varázsszerszámai is visszavándorolnak a hatalmas táskába. Egy pillanat, és Kukucskát sem látni sehol. Már egy másik kórterem felé indulnak.

Mi nem a betegséggel foglalkozunk
Dr. Hopplá és dr. Kukucska mellékállásban bohócdoktorok. Főállásban színészek, magánéletben pedig férj és feleség. Hopplá, Greifenstein János így fogalmaz:

– Nemcsak házastársak, hasznostársak vagyunk. Húsz éve egy az életünk és egy a hivatásunk. Én még a kezdet kezdetén kerültem be a bohóccsapatba. Kemény felvételi procedúrán kellett végigmenni, emlékszem, nagyon sokan kiestek már az első rostán. A képzés majd fél évig tartott, utána kerültünk csak be a kórházakba a gyerekekhez. Mivel nekem is van két fiam, tudom, mit jelent egy kicsinek elszakadni otthonról, bekerülni egy idegen környezetbe, befeküdni egy fertőtlenítőszagú ágyba. És mindez nem elég, még ott van a betegség is, a fájdalom. Régen, emlékszem, csak heti háromszor lehetett a gyerekeket látogatni, kizárólag látogatási időben. A folyosókon síri csend honolt, mindenki suttogott, pisszegett vagy éppen sírdogált. Elképzelhetetlen volt a hangos játék, kacagás. Valószínűleg az én fiam is hamarabb felépül, ha már akkor vannak bohócdoktorok, akik játszanak vele és eloszlatják a félelmeit.
Ma már szerencsére megváltozott a helyzet. Ügyelnek arra, hogy a kórtermek barátságosabbak legyenek, a gyerekekkel nemcsak az orvosok, nővérek, hanem pedagógusok, pszichológusok is foglalkoznak. A szülők bent lehetnek akár egész nap, sőt vannak, akik be is költözhetnek a kicsivel. És itt vagyunk mi is.

Dr. Hopplá társa, dr. Kukucska, Hajdú Ágnes, később csatlakozott a bohóccsapathoz.
– Férjem révén már az elejétől fogva ismertem a programot. Mikor aztán eljött az az idő, hogy én is szabaddá tudtam tenni magam, bekapcsolódtam.
– Nem fogják el anyai érzések, amikor találkozik egy beteg, anyukájáért síró kisgyerekkel?
– Teljesen más bohócként találkozni egy gyerekkel, mint szülőként. Mi nem képzeljük bele magunkat a kicsi helyzetébe, nem sírunk együtt vele; hanem épp ellenkezőleg, az a célunk, hogy onnan kimozdítsuk. Úgy is mondhatnánk, a gyereknek mi nem a beteg, hanem az egészséges részével foglalkozunk. Felkészülve lépünk be a kórterembe. A nővérektől érdeklődünk, hogy miért került be a kórházba, hogy mennyire súlyos a betegség. És persze az sem mindegy, hogy milyen módon közelítünk hozzájuk. Van, akivel csak kártyázni kell, vagy éppen csendesen beszélgetni. Mások hangos mókázásra vágynak. Egyre több szülővel is sikerül találkoznunk, ezáltal még inkább megismerhetjük a gyerekeket.
– Ha lekerül a bohócruha, lekerülnek a kórházbeli gondok is?
– Nem. És valószínűleg akkor sem kerülnének le, ha a férjem nem a munkatársam volna. Ezek olyan dolgok, amikről beszélni kell. Nemcsak otthon, egymást közt, hanem a többi bohócdoktorral, szakemberekkel, pszichológusokkal. Nem könnyű feladat feldolgozni, hogy egy gyerek meghal, hogy halálos beteg. Az alapítvány rendszeresen szervez foglalkozásokat, tréningeket, ahol elmondjuk a véleményünket, és tanácsokat, újabb lelkierőt kaphatunk. Mert ehhez a feladathoz főleg ez kell: lélek. És szív.

Michael Christensen New York-i bohóc hozta létre 1986-ban a kórházi „Gyógyító bohócosztályt” (Clown Care Unit). Azóta Európa számos országábanjöttek létre hasonló intézmények. Hazánkban 1996 óta a SOTE I. Gyermekklinikára, 2000 májusa óta a Madarász utcai Gyermekkórházba, a Budai Gyerekkórházba és a Bethesda Kórházba járnak a piros orrú bohócdoktorok.

Adó egy százalék felajánlásával a piros orrú bohócdoktorok alapítványát mindenki támogathatja.

     
#fc3424 #5835a1 #1975f2 #9ada4e #a9f9a7 #1d3eff